Rólunk

Fémporból alkotni – a jövő technológiájával

Kurusa Ádám az AFT MIM ügyvezetője

Az AFT az ARC Group tagjaként 2001 óta van jelen Magyarországon. Azóta fejlesztünk és gyártunk termékre szabott fémalkatrészeket partnereinknek, azért, hogy magasabb haszonkulccsal tudják eladni termékeiket. Több mint 30 évvel ezelőtt mérnökeink kitaláltak egy olyan nagyszerű és új eljárást, ami egyesítette a hagyományos porkohászati eljárást a műanyag-fröccsöntéssel: ennek eredményeként létrejött a ma ismert MIM technológia (Metal Injection Molding).

Ezzel a kezünkben lévő 30 éves tudással és tapasztalattal mára képesek vagyunk több milliós darabszámban, rendkívül gyorsan, precíz pontosságú fém alkatrészeket gyártani, melyeket szinte minden területen – az autóiparban, a fegyvergyártásban, de még az űrtechnológiában is – használnak partnereink.

Az elmúlt három évtized technológiai fejlesztései hozzájárultak ahhoz, hogy ma már egy sokkal versenyképesebb árat tudunk biztosítani partnereinknek a hagyományos gyártási technológiákhoz képest, amellyel tapasztalataink alapján akár 70-90 %-kal magasabb haszonkulcsot tudnak realizálni. Mindezt úgy tettük meg, hogy a minőségből nem engedtünk, mert számunkra fontos, hogy vevőink hosszú távon is elégedettek legyenek, és megbízható partnerként gondoljanak ránk!

Számos hagyományos meghajtással rendelkező autóban folyamatos extra terhelés alatt futnak a termékeink, de az elektromos autók királya is minket választott, amire különösen büszkék vagyunk! Számos egyéb iparágban találkozhatsz termékeinkkel, hiszen - a limitációkat figyelembe véve - bármit előállítunk Neked fémből, amire szükséged van! Különösen szeretjük a komplexitást és az ebből adódó kihívásokat, nyugodtan tegyél próbára minket!

Azért hogy még nagyobb biztonságban érezd magad, a teljes gyártási folyamatot az ellenőrzésünk alatt tartjuk. A termék még csak a gondolataidban létezik? Esetleg már tervrajzon? Vagy már egy meglévő terméket szeretnél MIM-mel gyártani? Mérnökeink ebben is segítenek Neked! Keress minket, hogy közösen kitaláljuk, megtervezzük, áttervezzük és legyártjuk! Biztos lehetsz benne, hogy a folyamat végén minimalizálni tudd költségeidet és maximalizálni a hasznodat!

Kell ennél több?! Mi azt mondjuk igen! A gyártásunk során, a technológiából adódóan minimális felesleges anyaggal dolgozunk, így amennyire csak tudjuk, óvjuk a környezetünket! A termékeinket nem hónapokra vagy évekre, hanem egy életre tervezzük!

Történetünk

Csapatunk

Kurusa Ádám az AFT MIM ügyvezetője

Kurusa Ádám Bálint

Ügyvezető igazgató

Marokházi Sándor

Minőségügyi igazgató

Alan Bird

Mérnökségi igazgató

Szlávik Babett

HR és Pénzügyi igazgató

Sövény Orsolya

Értékesítés

Marton Ádám

Értékesítés

Curabitur blandit mi non sem pellentesque, vel volutpat monte.

In consectetur AFT Hungary, tempus. Curabitur porttitor vinto monero necine nunc pellentesque sagittis. Duis venenatis voconsectetur augue on termeni teronto et mino adipiscing imperdiet.

Kurusa Ádám Bálint
Ügyvezető igazgató
Ádám könyvvizsgálat területen szerzett sok éves tapasztalattal rendelkező közgazdász, az ARC Group Worldwide európai MIM gyáregységének vezetője. Tanulmányait a budapesti Corvinus Egyetemen végezte számvitel szakon. Szakmai pályafutását 2008-ban kezdte az Ernst & Young-nál, majd ezt követően dolgozott a francia Mazars könyvvizsgáló cégnél 3 évig. 2011-től az ARC magyarországi leányvállalatát auditálta. 2014-ben pénzügyi elemzőként csatlakozott az AFT-Hungary Kft.-hez, 2016-tól pedig annak pénzügyi vezetője lett. 2018 végétől a magyarországi társaság pénzügyi- és termelési igazgatója. 2020. május 1-jétől az AFT-Hungary ügyvezető igazgatója.
Jedidiah D. RUST
Vezérigazgató
Jedidiah D. Rust az ARC csoport vezérigazgatója és az ARC Colorado ügyvezető igazgatója. 2020. márciustól irányítja colorado-i gyárat, hogy stabilizálja annak pozíciójába a piacon, és egy hatékony szervezetet építsen ki. ARC Colorado műanyag és fém fröccsöntéssel foglalkozó társaság, amely jelenleg a legnagyobb MIM kapacitással rendelkezik Észak-Amerikában. Jed 2006-ban csatlakozott a csoporthoz. Az első néhány évben különféle pozíciókat töltött be számos PCC (Precision Castparts Corp.) tulajdonú MIM, öntő- és kovácsoló üzemben (anyag- és termékfejlesztési mérnök, pénzügyi elemző, minőségügyi menedzser, üzemeltetési menedzser), így a különféle technológiák és területek szakértőjévé vált az évek során. Miután az ARC megvásárolta az Advanced Tooling Concepts, fröccsöntő szerszámok gyártásával foglalkozó társaságot, több évig vezette azt, mielőtt az ARC mérnöki- és értékesítési alelnökévé nevezték ki. Jed Rust a Colorado School of Mines-on szerzett gépészmérnöki diplomát, és Six Sigma „black belt”-tel is rendelkezik.
Cheryl REYNOLDS
Csoport Pénzügyi Igazgató
Cheryl Reynolds 2013-ban csatlakozott az ARC Group Worldwide-hoz, és 2014 óta a vállalatcsoport könyvelés igazgatója. Irányítása alá tartoznak a csoport beszámolási feladatai, a pénzügyi tervezés és elemzés (FP&A), valamint a kötelezettség menedzselés. Előrejelzési modelleket, ad hoc elemzéseket készít és tanácsokat nyújt, amelyek hozzásegítik a cégcsoport vezetését a helyes döntések meghozatalában. Cheryl a KPMG és az Ernst & Young könyvvizsgálója volt, több mint 25 éves, tapasztalattal rendelkezik számviteli és pénzügyi területen, feldolgozóipari, kiskereskedelmi és disztribúciós iparágakra specializálva. Okleveles könyvvizsgáló (CPA) Vermontban és okleveles könyvelő (CMA), B.Sc. diplomáját a Florida Nemzetközi Egyetemen szerezte.
Chris LAK
Értékesítési igazgató
Chris Lak az ARC Group Worldwide értékesítési vezetője. Chris 17 éve dolgozik a cégcsoportnál. Kiemelkedő értékesítési szemléletével, mérnöki hátterével és tapasztalatával segíti a colorado-i és a magyarországi gyáregységeket egyaránt. Széleskörű ismeretséggel és szakmai tudással rendelkezik a fegyveripari szektorban, karrierjének kezdeti időszakában pedig az űrkutatási szektor ellátási lánc -menedzsmentjének területén szerzett tapasztalatokat.

A hely, ahol új értelmet nyer a gyártás fogalma.

Az ARC Csoport tagja

Ipari park 5.
Rétság, Nógrád megye
2651 Magyarország

©Copyright 2021 Aft — Minden jog fenntartva.

Design by

x

MENU

You can download our legal documents via these links.

I understand the page uses cookies for make better user experience.

Ezt az akadályt is sikeresen vetted! Most rajtunk a sor! Kérjük várj türelemmel, hamarosan jelentkezünk! 😊

Thank You!

You've overcome this barrier successfully. Now it's our turn! We will back to you soon!